Bánhidi Anikó

Bánhidi Ancsi vagyok, autizmus spektrum pedagógiája szakirányos gyógypedagógus, szociális munkás. Már az első diplomám megszerzésének idején is csoportfoglalkozásokat tartottam kisgyermekek számára a Pagony könyvesboltokban, és ez a tapasztalat keltette fel az érdeklődésemet a gyermekekkel való munka felé. Néhány évvel később, 2014-ben kerültem kapcsolatba autizmusban érintett gyermekekkel, a Cseperedő Alapítványnál lehetőségem nyílt kiscsoportos fejlesztésekbe való bekapcsolódásra, illetve szakmai támogatással eltérő fejlődésmenetű, jellemzően autizmusban érintett gyermekek otthonában segítőként kezdtem tevékenykedni. Mindemellett két éven át segítettem egy autizmusban érintett kislány óvodai beilleszkedését. A Cseperedő Alapítványnál jelenleg egyéni és csoportos szociális és kommunikációs fókuszú készségfejlesztő foglalkozásokat tartok. A gyermekekkel való foglalkozás során mindig törekszem az érdeklődésükre, motivációjukra, illetve az erősségeikre kiemelt figyelmet fordítani.

Felkészülésem során sokat tanultam a gyerekekről, többféle autizmussal kapcsolatos módszer mellett, meseterápiás képzésen, kisgyermekkor személyiségfejlődés szakaszaira vonatkozó tanfolyamon, diszlexia prevenciós és reedukációs képzésen is részt vettem, gyógypedagógus diplomámat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán 2022 januárban szereztem.