Fazekas Éva

A NYME Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Karán, szociálpedagógusként végeztem 2004-ben, majd 2007-ben a Debreceni Egyetemen szociális szakvizsgát tettem.
Első munkahelyemen a “tatai diákotthonban” (KEM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium) életem több mint felét – 28 évet – töltöttem, sajátos nevelési igényű gyermekek között. Ez alatt az idő alatt 10 évig voltam az Értük-Velük Egyesület titkára, mely szervezet a SNI-s tanulókat ellátó intézményeket fogta össze és az érdekvédelmi tevékenység mellett országos kulturális, művészeti és sport programokat szervezett. Felejthetetlen élményeket, életre szóló baráti kapcsolatokat jelentő, szakmai fejlődést biztosító, inspiráló közeg volt ez számomra, mely egy életre ehhez a világhoz kötött. Mind intézményi, mind Egyesületi keretek között városi, országos és Európai Uniós pályázatok megírásában, megvalósításában vettem részt, 2002-től a mai napig is projektkoordinátora vagyok a TEMPUS Közalapítvány ERASMUS+ – sajátos nevelési igényű tanulókat célzó – mobilitási pályázatainak.
2010-ben Budapestre költöztem és két gyermekem születése után 2015-ben az élet újabb ajándéka volt számomra, hogy a Cseperedő Alapítvány koordinátoraként kicsit más keretek között, de folytathattam azt a munkát, amit 28 évvel ezelőtt elkezdtem.