Solt Anna
2000-ben lettem gyógypedagógus, első munkahelyemen, a Bliss Alapítványnál halmozottan sérült gyerekek és felnőttek mellett dolgoztam. Ezt követően rövid ideig az AOSZ keretein belül, majd hosszabb időn át a Vadaskert Kórház Autizmus Ambulanciáján szereztem ismereteket és tapasztalatokat autista gyerekek és családjaikkal való közös munka során. Később csoportos órákat vezettem a Symbo Alapítványnál óvodás és iskolás korú gyerekek részvételével.
A családokkal folytatott közvetlen munka mellett volt lehetőségem részt venni olyan projektekben, melyek szakemberek tudásbővítését, illetve a társadalmi szemléletformálást célozták. Autista gyerekek tanításához használt megközelítések egy részét nemzetközi képzéseken tanultam, az itt szerzett elméleti ismereteimet a szülőkkel való közös gondolkodás segít átemelni a gyakorlatba. Sok időt töltök azzal, hogy autista szerzők, kutatók írásait olvasom, ami jelentősen árnyalja az autizmusról és a támogatás optimális formáiról alkotott képemet.