Autizmusbarát projektek

Szívügyünknek tekintjük, hogy szakmai tudásunkat arra is felhasználjuk, hogy a kulturális tereket, programokat, szolgáltatásokat alkalmassá tegyük az Önök és gyermekeik fogadására: digitálisan elérhető felkészítő anyagot készítünk, biztonságossá és kiszámíthatóvá tesszük az tereket és az adott programot, szolgáltatást.
Ezen az oldalon olyan helyszíneket és kezdeményezéseket talál, ahol gyermekét autizmusbarát környezet fogadja.

Ahol a módszertan születik…

A Cseperedőnél több mint egy évtizede dolgozunk azért, hogy az autizmussal élő családok ne szoruljanak ki a kulturális terekből. Az első autizmusbarát programunkat még úttörő kezdeményezésként indítottuk útjára, felismerve, hogy egy múzeumi séta vagy egy gyerekkoncert sokszor apró, de megoldható technikai részleteken bukik el.
Az évek során számos sikeres projektben (például a Mesemúzeumban vagy a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen) csiszoltuk és teszteltük azokat az eszközöket, amelyek valódi biztonságot adnak a családoknak. Megtanultuk, hogyan váltható ki a sorban állás, miként válik érthetővé egy kiállítás vizuális segédletekkel, és hogyan készíthető fel egy intézmény stábja a váratlan helyzetekre.
Innen érkeztünk el az A.C.T. projekthez.
Az eddigi gyakorlati tapasztalatainkat most egy átfogó nemzetközi módszertanban egyesítjük és teljesítjük ki. Az A.C.T. már nem csupán egy-egy eseményről szól: ez egy olyan szakmai protokoll, amely európai szinten határozza meg a kulturális akadálymentesítés alapjait. Itt a korábbi „ad hoc” megoldások helyét egy tudatosan felépített, más intézmények által is átvehető rendszer veszi át.

Autizmusbarát Mesemúeum

Megnézem
bfz-kakaokoncert-autista-gyerekeknek

Autizmusbarát Kakaókoncert (Fesztiválzenekar)

Megnézem
autizmusbarat_cirkusz (1)

Autizmusbarát Fővárosi Nagycirkusz

Megnézem
cseperedo_alapitvany_esemenyek

Alkalmi projektek

Megnézem